Croatian(HR)Hungarian (informal)

„Te híd is Vagy, folyó is Vagy, Rajtad mások átkelhetnek” – Agneš Vanilla

A magyarországi horvátok nemzetiségi szószólója : Hepp Mihály, Magyarország Országgyűlésében

 

2014. május 6-án az Országgyűlés alakuló ülése után letették esküjüket a nemzetiségi szószólók a Parlamentben. Kövér László házelnök köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a szószólók tevékenysége hozzájárul majd a kulturális örökség ápolásához.

Az Országgyűlés elnöke kiemelte: több mint húszesztendős adósságot sikerült a mai nappal törleszteni. Emlékeztetett, a lehetőség minden nemzetiség előtt adott volt, hogy szószólót, vagy – ha az április 6-i választáson résztvevők száma lehetővé tette volna -, akkor képviselőt juttasson az Országgyűlésbe. A házelnök azt ígérte, hogy jó szándékkal próbálják majd segíteni a szószólók munkáját, és mindenben igyekeznek a rendelkezésükre állni annak érdekében, hogy ha lehet konszenzussal, ha nem, akkor jó kompromisszumokkal tudjanak együttműködni. Kövér László végül jó egészséget, sok sikert, szerencsét és támogatást kívánt azok részéről, akik a szószólókat az Országgyűlésbe küldték. Szavai szerint ezen támogatás nélkül nem lehet ezt a munkát tisztességgel végezni.

Az új, a korábbinál kisebb létszámú Országgyűlésnek 199 képviselő a tagja, a Ház munkájában ezentúl 13 nemzetiségi szószóló is részt vesz. A szószólók anyanyelvükön tették le esküjüket.

 

Hepp Mihály – 1952-ben született Garán. A pécsi August Senoa délszláv klub igazgatója lett 1985-ben, 2007-ben megválasztották az Országos Horvát Önkormányzat elnökévé.2014.május 6-tól a magyarországi horvátok nemzetiségi- parlamenti szószólója.

Forrás:MTI